A híres egyfejű a szolnoki színházban

A híres egyfejű a szolnoki színházban

 

 

    Február 14-én a Vörösmarty Mihály Általános Iskola alsós kis diákjaival a Szolnoki Szigligeti Színházba mentünk, hogy megnézzünk egy gyerekeknek szóló előadást. A színház egy közismert mesét dolgozott fel, a Süsü a sárkányt.

   A műsor napján, az iskolánktól 10 órakor indult a buszunk, amivel Szolnokra utaztunk. A színház folyosójára lépve a gyerekek egy nagy Süsüs plakátot pillanthattak meg. Ezen először meglepődtünk, aztán már a látványát is a szívünkbe zártuk. A színházteremben kedves nénik útbaigazítottak minket, hogy megtaláljuk a helyünket. Teltház volt. Türelmetlenül vártuk, hogy elkezdődjön a kedves sárkány története. A nézők örömére egyszer csak elhúzták a függönyt, s mi nagyon nagy lelkesedéssel rohamos tapsolásba kezdtünk. A színpadon egy ismerős gyerekarcot láttunk. Bakos Gergő volt az, ő iskolánk tanulója volt. Profi színész módjára mondta el a szövegét, büszkék voltunk rá. Aztán a gyerekek kedvence, a híres egyfejű sárkány, Süsü is felbukkant. Két és fél méteres volt, hatalmas testtel és nagy szemekkel. De egyáltalán nem volt félelmetes, szenzációsan nézett ki! A több mint két órás mesében nyomon követhettük Süsü kalandos kóborlását leendő otthonáig.

A színészek jelmezei nagyon szépek, látványosak voltak.

Látszott a szereplőkön az is, milyen örömmel játszották végig az előadást, hogy nekünk felejthetetlen élményt nyújtsanak. Vastapssal köszöntük meg nekik.   

   Mindenkinek nagyon tetszett a mesés színdarab.

Nekem biztosan örök emlék, élmény marad!

 

                                                                                                      Balázs Kitti

                                                                                                             4. b

 

 

   

@Napló

Események

Hátra

Előre