Magyar népmese napja 2015. szeptember 30.

Magyar Népmese Napja

2015. szeptember 28-30.

 Iskolánkban már hagyománnyá vált minden év szeptember 30-án, Benedek Elek, meseíró születésnapja alkalmából megrendezett programsorozatunk. Ilyenkor a gyermekeknek sok népmesével kapcsolatos programban van részük.

Idén az 1. évfolyam kis diákjai diavetítésen vettek részt, melyet utána egy mese kvíz követett, ahol a gyermekek a mesével kapcsolatos kérdésekre felelhettek, s zsákbamacska nyereményt húzhattak a legügyesebbek.

A 2. évfolyamos tanulók kézügyességüket próbálhatták ki, az öltöztetős babakészítő délutánon, ahol sok szép leány és huszár babát készítettek a tanulók, miközben szép népmeséket néztek és hallgattak.

A 3-4. évfolyamos diákjaink sok szép rajzzal örvendeztettek meg bennünket „Az én Meseországom” című versenyfelhívásra. A rajzokból kiállítás tekinthető meg az I. emeleti aulában. Itt olyanok is megtekinthetőek, melyek nem a pályázatra érkeztek, hanem a gyerekek arra a mesére is készítettek illusztrációkat, melyeket Meseország nagykövetei olvastak fel az alsó évfolyamokon.

A felső évfolyamok diákjai a legfrappánsabb népmeséket vethették papírra saját gondolataik alapján. Idén öt mese érkezett a kiírt felhívásra: Zakar Mihály 6.a, Bakó Lili 6.a, Konka Tímea 6.a, Csábi Barbara 6.a, Nagy Márk 5.b osztályos diákoktól.

Szeptember 30-án reggel az iskolarádióban meseolvasással kezdődött a vidám reggel, majd az alsó évfolyam kis diákjaihoz elindultak Meseország követei: Diós Letícia 7.a, Ézsiás Zsófia 7.a, Földi Apollónia 7.a, Szaszkó Dorka 7.a, Varga Fanni 7.a és Sallai Péter 6.c osztályos tanulók egy-egy gyöngyszemet a magyar népmesék közül felolvasni.

A tanórák közti szünetekben mesenézés várta a kicsiket és nagyokat egyaránt a II. emeleti aulában. A diákjaink ezt a részét is nagyon szeretik a programsorozatnak és kérték, hogy máskor is legyen ilyen program.

  Az esemény plakátja

 A mesemondó verseny nyertes meséi:

1.  A herceg

2.  A mesemondó bárány

3.  A valóra vált álom

Az én Meseországom című rajz és meseíró verseny helyezettjei: I T T tekinthetők meg.

Az eseményen készült képek I T T  tekinthetők meg.




@Napló

Események

Hátra

Előre