„Nagyok vagyunk. Szabadok vagyunk. Mi vagyunk a legcsodálatosabb nép a dzsungelben! Mind ezt mondjuk, ezért biztosan igaz.”
November 10-én a Dés László, Geszti Péter és Békés Pál által fémjelzett Dzsungel Könyve című magyar musicalt feldolgozását láthattuk a – Fiatalok Alkotói Közössége Abony- bemutatásában. A csapat 2018-ban alakult.
Az előadásban fellelhető az eredeti történet valódi tanítása: a befogadásról és a kitaszítottságról, a születésről és halálról, a csapatról és a magányról, vagyis minden olyat, ami előfordulhat egy farkasok közt nevelkedő gyerekkel. Nem csak a gyerekeknek, de nekünk felnőtteknek is van benne tanulság, előre mutató, gondolatébresztő tartalom.
Ebben az előadásban nemcsak a mondanivaló, hanem a szereplők személye is fontos volt számunkra Vörösmartys tanulóknak!
A 8.osztályos Erdélyi Norina is tagja a FALKA csapatának. Osztálytársai, iskolatársai kíváncsian keresték szemükkel az éneklő, táncoló színészpalántát! Hatalmas vastaps kísérte a produkció végén a FALKA csapatát!
Azonban volt Vörösmartysunkra is nagyon büszkék voltunk: Bakos Gergőre! Újszászi kötődése van Bakos Csengének, Szacskó Leventének, Juhász Dávidnak és Juhász Bálintnak is.
Mindannyian nagyon tehetségesek, műsoraikban rengeteg próba, munka , energia van. Hálásan köszönjük ezt a szenzációs élményt! Az előadás belépőjegyeit a Szolnoki Tankerületi Központ támogatta!
Reméljük lesz még módunk rá a jövőben, hogy több darabot is megnézzünk.