Az Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola 4.b osztályos tanulói – iskolánk természetbarát szemléletét kifejezve – a környezetismeret tanóra és az Öko szakkör keretében megismerkedtek a növénytermesztés alapjaival. Ezt követően, technika és tervezés tanórán a gyakorlatban is megvalósították a tanultakat: zöldborsót és tarkababot ültettek, melyet heteken át gondosan öntöztek és érdeklődve, szeretettel figyelték a saját növényük fejlődését. Kiemelt figyelmet fordítottak az újrahasznosíthatóságra is (például: a tejespoharak és hulladék kartondobozok felhasználása), ezáltal csökkentve ökológiai lábnyomukat. Ahogyan azt a mellékelt képek mutatják, a projektet a jó hangulat, a gondoskodás és a felfokozott érdeklődés jellemezte.
A természet szeretete emberi kötelesség és iskolánk pedagógusai igyekeznek ezeket az értékeket közvetíteni a tanulók felé.
„Ne szóljatok és ne mozduljatok,
Egy nesztelen lépést se tegyetek, –
Hátha örökké tart ez a csoda,
Hátha nem hullnak le a levelek…”
/ Reményik Sándor