Adj egy ötöst!

 

Adj egy ötöst!

            A Salva Vita Alapítvány, mint a hazai fogyatékosságügy fejlesztésének elkötelezett partnere, országos pályázatot hirdetett általános iskolai felső tagozatos és középiskolás diákcsoportok számára a fogyatékosságügy szélesebb körű megértése és elkötelezett támogatása érdekében.

            A programok célja, hogy a fiatalok a személyes találkozáson és élményeken keresztül ismerkedjenek meg a fogyatékossággal élő emberekkel, valamint a fogyatékosságügy cél-, és eszközrendszerével.

A beérkezett pályázatokból a szakmai zsűri 50 programtervet választott ki. Ezek benyújtóit felkérték a pályamű megvalósítására. Az Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola 5. b osztálya programjával bekerült a legjobb ötven csapat közé.

A „Csipet csapat” 2017. június 1-jén Budapestre utazik, ahol közös programon vesz részt a Mozgásjavító Általános Iskola, teljes nevén Mozgásjavító Általános Iskola, Szakközépiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Diákotthon 5. a osztályos tanulóival.

A találkozás előtt az osztályok megnézik egymás bemutatkozó videóját, így a rendezvényen már ismerősként üdvözölhetik egymást a tanulók. A játékos érzékenyítő programon készült fényképekből, videóból készült kisfilmet, tablót kell feltölteni a Salva Vita Alapítvány honlapjára. Az első tíz csapat pénzjutalmat kap, amelyet a csoport közös program megszervezésére fordíthat.

                                                                              Székelyfalvi Gáborné

                                                                                     osztályfőnök