Adventi 2. gyertyagyújtás

Ma gyújtottuk meg iskolánk adventi koszorúján a második gyertyát.

A remény gyertyáját két jeles diákunk Kocsis – Király Vajk és Oláh Olivér gyújtotta meg. A fiúk amellett, hogy kiváló tanulók, a sportokban is nagyon ügyesek.

Vajki Országos Egyéni Kendo Bajnokságon serdülő kategóriában ezüstérmet szerzett. Oli Országos Lábtoll – labda Bajnokságon Dunaújvárosban egyéni 2. helyezést ért el, Újszászon pedig párosban Kanalas Renátóval a dobogó legfelső fokára állhatott.

Pomázi Melinda intézményvezető-helyettes ünnepi köszöntője után Mikulás verseket hallhattunk Mala Róbert 1.a, Lipp Dominik 1.b és Rab Bertold 3.a osztályos tanulók tolmácsolásában.

A köszöntő szövege itt olvasható:

Kedves Kollégáim! Kedves Gyerekek!

Köszöntök mindenkit szeretettel advent második vasárnapja utáni hétfőn, iskolánk immár hagyományos gyertyagyújtási ünnepségén.

Advent második vasárnapján, amit bronzvasárnapnak is nevezünk, a második gyertyát is meggyújtottuk az adventi koszorún, ami a reményt szimbolizálja.

A hagyományok szerint, ahogyan az első gyertya, úgy a második színe is a lila, jelentése mégis eltérő az elsőétől. Ez a gyertya ugyanis nem a hitet, hanem a reményt jelképezi.

Advent első vasárnapján megnyitottad a lelkedet mások felé, most pedig eljött az ideje, hogy abból az erőből, ami a sajátod, másoknak is adj. Ezúttal gondold végig, hogy mi az, amit másokért tehetsz: ne azt nézd, hogy mit kaphatnál vissza, hanem pusztán a segítő szándék vezéreljen.

Nem kell nagy dolgokra gondolnod, egy kedves szó, egy apró mosoly vagy bármilyen kicsi gesztus is jóleshet osztálytársaidnak, barátaidnak, szüleidnek, tanáraidnak. Gyújtsd meg a remény szikráját azoknak a lelkében, akiknek talán csak a te biztatásod hiányzik ahhoz, hogy újra erőre kapjanak. Meglátod, hogy nemcsak rajtuk segítesz, hanem magadon is.

Márai Sándor, 20. századi híres magyar írónk így ír az adventi várakozásról:

„Gyermekkorunkban e hónap első napján árkus papírra, kék és zöld ceruzával, karácsonyfát rajzoltunk, karácsonyfát, harmincegy ággal. Minden reggel, dobogó szívvel, megjelöltük, mintegy letörtük e jelképes fa egyik ágát. Így közeledtünk az ünnep felé. E módszerrel sikerült a várakozás izgalmát csaknem elviselhetetlenné fokozni. A hónap közepe felé, amint közeledett az ünnep, már állandóan lázas voltam, esténként félrebeszéltem, hideglelős dadogással meséltem dajkámnak vágyaimról. Mit is akartam? Gőzvasutat és jegylyukasztót, igazi színházat, páholyokkal, színésznőkkel, rivaldafénnyel, sőt valószínűleg kritikusokkal és azokkal a szabónőkkel is, akik megjelennek a főpróbákon, és rosszakat mondanak a darabról. Ezenfelül, lengyel kabátkát akartam, továbbá Indiát, Amerikát, Ausztráliát és a Marsot. Mindezt persze selyempapírban, angyalhajjal tetézve. Egyáltalán, gyermekkoromban mindig a világegyetemet akartam, az életet, amely egyszerre volt bicikli, kirándulás a Tátrába, anyám zongorázása a sötét társalgóban, bécsi szelet, almás rétes és diadal összes ellenségeim fölött.”

Ezekkel a gyönyörű gondolatokkal kívánok boldog, reményteli várakozást az elkövetkezendő napokra! Öltöztessük ünnepi díszbe szívünket, lelkünket és várjuk így a karácsony boldog pillanatait!