Ég és Föld között

„ Ég és Föld között”

Az Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola harmadik és negyedik osztályos tanulói egy felejthetetlen táborban vehettek részt 2020. június 15-19. és június 22-26. között. 

A gyerekek a koronavírus járvány miatt nem találkoztak egymással csak az online órák keretében. Így nagy öröm volt számukra kimozdulni otthonról és végre együtt lenni az osztálytársakkal. Ráadásul érdekes, izgalmas, kihívásokkal teli programokban volt részük.

Szolnokon a huszonnégy emeletes toronyház tetején található TIT Élményközpontban voltak a foglalkozások. A finom reggelik után délelőttönként a csillagászattal ismerkedtek a gyerekek. Minden napra jutott érdekesség a csillagokról, bolygókról, a Holdról, a Napról. Kipróbálhattak egy csillagászati távcsövet és gyönyörködtek a tetőről a körpanorámában. Ebéd után játszottak a közeli játszótereken, majd robotikával foglalkoztak. Lego Boost robotokat építettek csoportokban. Ez jó játéknak tűnt, de aprólékos, nagy figyelmet, kitartást igényelt a gyerekektől. A tábor végére sikerült megépíteni ezeket a robotokat, sőt beprogramozni is néhányat.

Lehetőségünk volt megtekinteni egy páratlan és egyedülálló gyűjteményt a „Légoltalomtól a Katasztrófavédelemig” című állandó tárlatot. Nagyon sok , érdekes relikviával ismerkedhettünk meg, fontos információkat hallhattunk. A kiállítás tárgyait a gyerekek ki is próbálhatták, be is öltözhettek, ami hatalmas élmény volt számukra.

A tábor alatt meglátogattuk a kibővült Bagolyvár Vadasparkot. . A gyerekeknek hatalmas élményt jelentett  az állatok simogatása és etetése. A végén egy teszttel mérették meg tudásukat az állatokról gyűjtött ismereteik alapján. Ügyesen megválaszolták a kérdéseket. Mozogtunk egy nagyot a Nefag erdei játszótéren, ahol még sor-és váltóversenyre is volt időnk.

Az utolsó napot a RepTárban töltöttük. Nagyon tetszett a gyerekeknek a Repülőmúzeum interaktív kiállítása. Ügyesek voltak a kalandpályán és mindent kipróbáltak, amit lehetett. A nap végén repülőt hajtottak és versenyeztek, kinek repül legmesszebb. A győztesek jutalmat kaptak.

Vidáman, élményekben gazdagon, hasznos tudás birtokában zártuk a tábort. A kedves Szülők, hálásan köszönték meg a lehetőséget, hiszen ez a tábor költségmentes volt számukra, ami nagy segítséget jelentett a családoknak.

Bartáné Mucza Tünde Kurdiné Tóth Melinda Rehák Ágnes Székelyfalvi Gáborné táboroztató pedagógusok