Vörösmartys Erzsébet tábor – második évfolyam

A korábbi évekhez hasonlóan, iskolánkban, június utolsó hetében megrendezésre került az Erzsébet tábor több alsós és felsős osztály részvételével.

A 2.a és 2.b. osztályok majdnem teljes létszámmal képviseltették magukat. Az előzetesen eltervezett programok alapján minden napnak megvolt a maga tematikája, így volt önismereti, sport, környezet-tudatossági, hagyományőrző és kirándulós napunk Budapestre, a Magyar Zene Házába.

A Tankerület jóvoltából a környezeti neveléshez hozzájárulva busszal Kétpóra látogattunk, ahol a Regionális Hulladékkezelő Központ működését ismerhettük meg.

A táborozó gyerekek  az étkezések mellett minden nap különböző finomságokat: gyümölcsöket, jégkrémet, üdítőt kaptak.

A nagy meleg ellenére sikerült minden tervet megvalósítanunk, amelyeket több segítőnek is köszönhetünk! Köszönjük az Újszászi Rendőrőrs munkatársainak a rendőrautó kipróbálásával egybekötött bemutatót, Kiss Gizellának a szövésben nyújtott segítségét, Székelyfalvi Gáborné Katikának a szappanöntés lehetőségét, Tóth Gábornak a lábtoll-labda elméleti és gyakorlati bemutatását!

Tartalmas, változatos programokban bővelkedő, örömteli egy hetet töltöttünk együtt!

Mindenkinek jó pihenést, sok élményt, feltöltődést kívánunk a nyárra!

 

A táborszervezők