Felsős Farsangi Kavalkád

2018. február 23-án került megrendezése iskolánk felsőseinek farsangi kavalkádja.

Az idei rendezvény kicsit más volt, mint az eddig megszokottak. Amellett, hogy az osztályok már napok óta tánclépéseket gyakoroltak, díszletet és jelmezeket készíttek és zenét vágtak, még előzetes extra feladatokat is kaptak.
Lázasan guglizták a farsangi totó lehetséges válaszait, a költői vénával megáldott gyerekek farsangi rímeket faragtak, megint mások pedig a könyvtáros Éva nénit zaklatták a farsanggal kapcsolatos kutatómunka feladataival.
Az előzetes feladatok pontjaihoz adódtak hozzá az est folyamán bemutatott farsangi produkciók értékelései is.

A tét igen nagy volt. A győztes osztály, a 8.b, akik X Faktor címmel mutattak be egy 100%-ban saját készítésű produkciót, közös mozizást szervezhet, amelyet iskolánk Diákönkormányzata 30.000,- Ft-tal támogat.

Nem távozott üres kézzel – pontosabban üres hassal – a második és harmadik helyezett csapat sem (a 8.c Gésái és szamurájai; valamint a 8.a kártyalapjai), a ZÉNÓ pékség jóvoltából egy-egy óriáspizza lett a nyereményük. A felajánlást ezúttal is köszönjük!

A dobogóról hajszál híján lecsúszott negyedik helyezett 5.a osztály híradósai egy édességcsomaggal, valamint annak elfogyasztása után néhány plusz kilóval lettek gazdagabbak. Köszönjük az Újszászi 4H Egyesületnek!

Az osztályprodukciók megtekintése után kezdetét vette a buli. A jó hangulatról Sampei Alex gondoskodott. Köszönet érte!

És az est fénypontjaként megválasztásra került az idei év bálkirálya és bálkirálynője is. Elsöprő szavazatszámmal a 2018-as év királynőjévé Konka Tímeát, királyfiává pedig Kanálos Pétert választották iskolánk felsősei. A koronázási szertartást Pásztorné Ónodi Erika jóvoltából grillázs jogarral és országalmával végezhettük el, királynőnknek pedig gyönyörű grillázs-rózsacsokorral gratulálhattunk. Köszönjük, Erika!

Valamennyi fellépőnek, szereplőnek, énekesnek, táncolónak, sportolónak gratulálunk, minden segítőnek és támogatónak pedig nagy-nagy köszönet!
Köszönjük a tombolafelajánlásokat Polgármester Úrnak, az Újszászi 4H Egyesületnek, a Zénó Pékségnek, iskolánk vezetőségének, az osztályoknak, a szülőknek és a diákoknak, iskolánk tanárainak és Bogár-Alexy Viviennek is…

És végül, de nem utolsó sorban köszönet a fotókért Szőke Zoltánnak! 

Fergeteges buli volt…. 

Bóta Adrienn
DÖK segítő

A Fotók megtekinthetőek a facebook oldalunkon illetve >> ITT! <<