„Határtalanul” Erdélyben
Az Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola és a Zagyvarékasi Damjanich János Általános Iskola 7. osztályos diákjai a „HATÁRTALANUL” pályázat keretében 2018. szeptember 24-27-ig 4 napos tanulmányi kiránduláson vettek részt Erdélyben. A pályázat célja, hogy a szakmai feladatok támogatásával elősegítse a 7. évfolyamon tanuló diákok külhoni magyarsággal kapcsolatos ismereteinek bővülését.
A programok összeállítása során arra törekedtünk, hogy a gyerekek megismerjék Erdély természeti kincseit, földrajzát, a magyarság erdélyi gyökereit, bepillanthassanak a határon túli magyarok mindennapjaiba. Szálláshelyünk festői környezetben, Csíkcsomortánban volt, a kis falu egy fenyvessel, bükkerdővel övezett hegy lábánál fekszik.
A kirándulás során eljutottunk Erdély legcsodálatosabb vidékeire: jártunk Királyhágón, Farkaslakán, a Gyilkos-tónál, a Békás-szorosban, a Szent Anna-tónál, Csíksomlyóban, Korondon. Láttunk a buszból medvét, tettünk egy túrát a Mohos- tőzeglápon, még az ezeréves határig is eljutottunk.
Külön élmény volt számunkra ellátogatni a Tatros folyó völgyébe, hogy megismerkedjünk a gyimesbükki iskola diákjaival, pedagógusaival. Az iskola igazgatója elmesélte nekünk, hogy a viszonylagos elzártságuk ellenére is az itt élő gyimesi csángó közösség megőrizte és tovább gazdagította hagyományait.
A gyerekeket lenyűgözte a Parajdi Sóbánya különleges, földalatti világa, a bányában nemcsak múzeum, de kávézók, billiárdszoba, könyvtár, szórakozóhely, akadálypálya, játszótér és imaterem is található.
Hazaérkezésünket követően értékelő órán elevenítettük fel közös élményeinket, az utazás során látottakat. Az alsóbb éves diákoknak kedvcsináló élménybeszámolót is tartottunk.
Balkovicsné Vágó Katalin