Magyar emlékek nyomában a Muravidéktől a Tengermellékig avagy
Határtalanul, 2024
A tavalyi kirándulás sikerén felbuzdulva 2023-ban ismét pályázatot nyújtottunk be a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. Határtalanul programjára, mellyel a célunk az volt, hogy iskolánk 2023/2024-es tanévben 7. évfolyamon tanuló diákjai határon túli kirándulás keretében ismerhessék meg a Magyarország határain kívül élő magyarság életét, a magyar történelem emlékhelyeit, a magyar kultúra fellelhető nyomait. 2024. április 18-án 29 diák és 3 kísérő pedagógus (Bóta Adrienn, Pege Marianna és Rajka Attila) indult 4 napos kirándulásra Szlovéniába és Horvátországba.
Első állomásunk Lendva volt, a szlovéniai magyarság szellemi központja, ahol a Bánffy Központban Misi bácsi tartott előadást a határon túli magyarság életéről, hagyományairól, és a helyi oktatási rendszerről. Az előadás után a lendvai várba látogattunk el, megnéztünk egy rövidfilmet Lendva történelméről, majd felfedeztük a múzeum kiállítótereit. A földszinten Hadik Mihály történetét ismerhettük meg, illetve egy fegyverkiállítás és egy lepkegyűjtemény is itt kapott helyet. Az első emeleten fotókiállítás képeiben, illetve a Lendva-vidék néprajzi örökségében gyönyörködhettünk, a padlásgalériában pedig a lendvai Nemzetközi Művésztelepen készült bronzszobrok gyűjteménye várt minket. A vár bejárása után fagyizással töltöttük az időt, amíg az időközben „megbetegedett” buszunkat életre keltette a sofőrünk, majd az első esti szállásunkra sikerült még éppen begurulnunk mielőtt ismét megadta volna magát… Az első napra tervezett programjaink közül így több is kimaradt. A vacsora után a gyerekekben még egy kis testedzésre is maradt energia, a bajánsenyei szállásunk udvarán mindenki talált kedvére való sportolási lehetőséget…
A technikai probléma miatt az első napon elmaradt programjainkat a 2. napon szerettük volna bepótolni, de ezt nem sikerült maradéktalanul megtennünk. A napot a magyar-szlovén-osztrák hármashatár meglátogatásával indítottuk. Az emlékművet körbejárva 3 országban sétáltunk, közben pedig Hunor bácsi, az idegenvezetőnk, részletesen mesélt az első világháborút lezáró békeszerződésekről. A lendvai Szentháromság kápolnába sajnos nem jutottunk be (a látogatás az első napra volt betervezve), így a gyerekek kénytelenek voltak csak képen, illetve Hunor bácsi történetein keresztül „megismerkedni” Hadik Mihály múmiájával… A Vinarium kilátót nem hagyhattuk ki, a tériszonyban nem szenvedők bátran vállalták, hogy a több mint 50 m magas kilátóból körülnéznek 4 országban… Az első napon elmaradt a göntérházai iskola meglátogatása is, másnap sajnos már nem tudtak minket fogadni, így a szlovéniai kéttannyelvű iskolásokat ezúttal nem tudtuk megtanítani lábtollazni…
Utunk következő állomása: Csáktornya, a Zrínyiek sasfészke volt. A várban állították fel azt az obeliszket, amely a vadászbalesetben elhunyt Zrínyi Miklósnak állít emléket. Hunor bácsi itt is sokat mesélt a vár történetéről, a Zrínyiekről, illetve a tragédia körülményeiről. A bejáratánál található „Zrínyi Péter búcsúja” emlékműnél felidéztük a Wesselényi-féle összeesküvés történetét, amely Zrínyi Péter és Frangepán Ferenc kivégzéséhez is vezetett, majd koszorút is elhelyeztünk az emlékhelyen. Idő hiányában a múzeumot nem tudtuk megnézni, utunkat folytatnunk kellett Varasdra, amely a török veszély idején Horvátország fővárosa volt. Városnézésünk során megcsodáltuk az Erdődyek várkastélyát, és tettünk egy rövid sétát Európa talán legszebb barokk belvárosában. Este érkeztünk meg Selcére, elfoglaltuk a szállásunkat, vacsora után pedig sétáltunk egyet a tengerparton.
A 3. napon a reggeli után hajókirándulásra indultunk, melynek során Hunor bácsi hosszasan mesélt az öböl városainak történelméről és látnivalóiról. Partot érve a Fiuméhez tartozó Tersattoba látogattunk. Felsétáltunk Tersatto várába, amelyet a Frangepánok építettek a 13. században. Megismerkedtünk Fiume történelmi belvárosával, a korzón található Óratoronnyal, a kikötővel és annak magyar felirataival. A magyar időben épült a piac, a színház, és egyéb fontos épületek: a Kormányzói Palota, a Magyar Királyi Tengerészeti Hatóság épülete, az Adria-palota és az Adria Magyar Királyi Tengerhajózási Rt. székháza. Felkerestük a magyar feliratú kikötői bólyákat és a Baross emléktáblát, ahol koszorút helyeztünk el.
Az időjárás az egész utazás alatt kegyes volt hozzánk, így nem hagyhattuk ki, hogy bemártsuk a lábunkat a tengerbe….
Az utolsó napon kora reggel indultunk Selcéből, hogy a hosszú hazaút közben még legyen elég időnk Zágráb városában is barangolni. Városnéző sétánk keretében meglátogattuk a Káptalandombon emelt székesegyházat, melybe bejutni az éppen zajló felújítás miatt nem lehetett. A Káptalandombi városrészből átsétálunk a Felsővárosba (Gradac), ahol a Jellasics-téren belecsöppentünk egy nagyszabású futóversenybe. Megnéztük a Szent Márk-teret a Szent Márk templommal, rajta Horvátország és Zágráb címerével. A városnéző túra után elköltöttük a maradék euróinkat, majd egy közös fagyizás után hazaindulunk.
Felejthetetlen élményekkel gazdagodva érkeztünk haza. A tanulók történelmi és földrajzi tanulmányai megelevenedtek, az előkészítő órákon bemutatott előadások kézzelfogható tapasztalattá váltak. Az értékelő órára fényképes élménybeszámolók készülnek majd, ezzel szeretnének a gyerekek kedvet csinálni a következő 7. évfolyamnak az utazáshoz.
Köszönjük a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt-nek a pályázati lehetőséget, az Avanda Busz Kft-nek az utaztatást (és a profi szerelőt), Köszönet az előkészítésben nyújtott sok-sok segítségért Bakos Hunor idegenvezetőnek, és a kirándulást szervező kísérő pedagógusoknak Bóta Adrienn és Pege Marianna tanárnőknek és Rajka Attila tanárúrnak.
A kirándulás teljes fotódokumentációja az iskola facebook oldalán megtekinthető.
https://www.facebook.com/ujszaszivorosmartymihalyaltalanosiskola