Iskolánk matematikát szerető tanulói már harmadik alkalommal vettek részt a Jászapáti Gróf Széchenyi István Katolikus Általános Iskola és Gimnázium által szervezett Lovagi Logikai Torna nevű izgalmas megmérettetésen. Nagy örömömre évről-évre egyre több gyermeket sikerül rávenni arra, hogy két társával csapatot alakítson, és elutazzon egy szép tavaszi péntek délutánon Jászapátira, egy kis matekozás erejéig.
Ebben a tanévben 6 csapattal képviseltette magát intézményünk a 2024. 04. 26 – án lebonyolított versenyen. A felső tagozat minden évfolyamáról versengett csapatunk, s a már harmadjára induló „régi motorosok” (a 7-es, 8-os tanulóink) nagy lelkesedéssel magyarázták az újoncoknak, hogy itt bizony a tájékozódásnak és a gyorsaságnak is nagy szerepe lesz a számoláson kívül. Ez a verseny ugyanis azért különleges (és minden bizonnyal kedvelt is), mert itt térképpel a kezükben a gyerekeknek maguknak kell megtalálni a feladatokat rejtő állomásokat, nem a helyükön ülve töltik ki a feladatlapot.
Ez a harmadik alkalom a nagyobb versenyzőlétszámon kívül az elért eredmények miatt is emlékezetes lesz.
- A 8. osztályos fiúkból álló remek csapatunk dobogóra került: KOCSIS-KIRÁLY VAJK, PAP TAMÁS ZOLTÁN és SZŐKE-BÓTA BALÁZS 8.a osztályos tanulók a 3. helyezést érték el.
- A 7. osztályos srácok csapata, így LUKÁCS SÁNDOR, ZSIGMOND MÁRK és TÓTH TIBOR nagyszerű teljesítményével a szintén előkelő 4. helyezést hozta el.
- A fiatalabb korosztály indulói közül az 5.b. osztályos GAJDOS RAJMUND, KANÁLOS RÓMEÓ és KONKA BENCE teljesített a legjobban, ők 8.-ok lettek.
Minden egyes versenyző diákunknak gratulálunk, számítunk rájuk a következő tanévben is!
Földi Krisztina, matematikatanár