Méhek napja a Vörösmartyban

A Méhek Világnapja alkalmából egy különleges tematikus hetet szerveztünk iskolánk alsó tagozatos tanulói számára. A projekt célja az volt, hogy játékos, élményszerű módon hívjuk fel a figyelmet a méhek fontosságára és a természetvédelemre.

A hét során a gyerekek egy érdekes előadáson vehettek részt, amelyet a Szuróczki Méhészet tartott – a méhészkedés világát testközelből ismerhették meg, és valódi méhészeszközöket is megcsodálhattak. Az előadás után mindenki megkóstolhatta a finom mézet mézes kenyér formájában. A kisebbek rajzversenyen örökítették meg a méhekkel kapcsolatos élményeiket, a nagyobbak pedig tudásukat mérhették össze egy szórakoztató vetélkedőn. A hét folyamán minden osztály készített kreatív alkotásokat , amelyekből színes kiállítás nyílt az iskola aulájában. A program részeként kiosztottunk egy színezhető kis könyvecskét is a gyerekeknek, amelyben játékosan ismerkedhettek meg a méhek életével.

Végül, a hét zárásaként minden osztály elültetett egy-egy cserép virágot az iskola előtti virágládákba – ezzel is hozzájárulva ahhoz, hogy környezetünk méh barátabbá váljon.

A méhek védelme közös ügyünk, és hisszük, hogy a gyerekek már most elindultak ezen a tudatos úton.