Pro Urbe Újszász díj 2015

Bogárné Simon Klára 1956-ban született Újszászon. Általános és középiskolai tanulmányait is itt végezte. 1981-ben diplomázott Szegeden matematika – fizika szakos tanárként. Azóta is a Vörösmarty Mihály Általános Iskola tanára, később igazgatóhelyettese, jelenleg pedig igazgatója. Két gyermek édesanyja.

Pályája kezdetén úttörő csapatvezető volt, nyolcadikos klubot vezetett a nagyobbaknak, ifjúsági klubot a volt tanítványainak. Nyaranta táborokat szervezett vezetett. Csillebércen 10 éven keresztül táboroztatott.

A családi és iskolai elfoglaltságai mellett a meglévő diplomája mellé 1996-ban pedagógia-tantervfejlesztő-iskolai menedzser szakon szerzett diplomát. 2006-ban újabb diplomát vehetett át a Budapesti Műszaki Egyetemen, közoktatás vezetői szakvizsgája által, hogy meg tudjon felelni a változó körülményeknek, lépést tudjon tartani az új meg új kihívásokkal. Az iskolarendszer, a tantervek többféle átszervezését, megújulását élte át. 2006 októberével vezetői ciklusa első évében kezdtek felkészülni a kompetencia alapú oktatásra melyet a teljes körű bevezetés követett. Éjt nappallá téve dolgozott kollégáival együtt azon, hogy az aktuális szabályok szerint, zökkenőmentesen működjön az iskola.  Szakmai tudása mind tanárként, mind vezetőként kiváló. Tanítványai különböző versenyeken szép sikereket értek el. Szervezőkészsége példamutató. Több pályázat szakmai vezetését végezte, emellett projektmenedzserként és a városi menedzsment tagjaként is tevékenykedett. 2013-ban vehette át negyedik diplomáját tanári mesterképzési szakon. Okleveles tehetségfejlesztő tanár lett kiváló minősítéssel. 2014 június-július hónapban a Pilot program keretében minősítették, és az Újszászi pedagógusok közül ő az első, aki mester pedagógus címet szerzett. Az iskola belső ügyeinek szervezése mellett gondot fordított arra is, hogy az egész város számára megmutassa az iskola tanulóinak és pedagógusainak tehetségét, kreativitását. Sokak számára emlékezetesek a Vörösmarty bálok, Vörösmarty gálák. Ismert nagyfokú gyermekszeretetéről, empátiájáról, nemcsak a diákok, hanem a szülők és a kollégák iránt is. Szívén viseli minden tanítványa sorsát, a tehetségesektől a hányatott sorsúakig. Igazi lokálpatrióta. Nem csak az iskola életét irányítja, de Újszász lakóinak javát is szolgálja. 24 éven keresztül volt az önkormányzat képviselő-testületének tagja, ezen belül bizottsági elnökként főként a város oktatási, sport és kulturális életével foglalkozott, de aktív tagja volt a szociális és egészségügyi bizottságnak is. Számos sikeres városi rendezvény szervezése, levezetése fűződik a nevéhez.

Az ünnepségen készült képek   I T T  tekinthetők meg!