Waclaw Felczak Alapítvány Dwa Bratanki c. pályázat A Lengyel – Magyar Testvériskolai kapcsolatok ápolása. 2022.

Iskolánk 2022. augusztus 26-án pályázatot nyújtott be a Waclaw Felczak Alapítványhoz a Dwa Bratanki című pályázatra, mely a lengyel-magyar testvériskolai kapcsolatok ápolását hivatott támogatni. Az elhatározás alapjául, hogy a pályázatot benyújtsuk, az a tény szolgált, hogy Újszász Város és intézményei, így az általános iskola is hosszú évek óta kapcsolatot tart fenn a lengyelországi Zawada várossal, annak intézményeivel. Iskolánk tanulói a korábbi években több alkalommal tettek látogatást Zawadában, és a zawadai diákok is több alkalommal voltak nálunk. Aztán az utóbbi években a látogatások (részben forráshiány, részben a covid miatt) megritkultak, elmaradtak. 2021. szeptemberében a Városnapon a lengyel delegáció tagja volt a zawadai iskola új igazgatónője is, akivel megismerkedtünk és eldöntöttük, hogy felmelegítjük ezt a kapcsolatot. Anyagi forrás hiányában elhatároztuk, hogy diákjaink levelezés formájában fogják felvenni egymással a kapcsolatot és ismerkednek egymással. 1 németet és 1 angolt tanuló csoport vállalkozott a feladatra és a tavalyi tanév folyamán több levélváltás is megvalósult a gyerekek között. Akkor még csak remélni tudtuk, hogy egyszer talán találkozhatnak is a gyerekek. Így tehát ez a pályázat kiváló lehetőségnek bizonyult az álmok megvalósítására. A pályázatot tehát benyújtottuk. A programterv kidolgozását a zawadai igazgatónővel közösen végeztük, végül egy rendkívül tartalmas, érdekes programterv készült el.

Örömmel értesültünk róla szeptember végén, hogy a pályázatunk 100 %-os támogatást nyert, így 1,5 millió forint állt rendelkezésünkre a kirándulás megszervezéséhez.

A program megvalósítására 2022.10.13-16-ig került sor, 21 tanuló és 2 pedagógus részvételével.

A szállásunk Zawadától nem messze Globikowában volt és a programok nagy részét a környékre terveztük, hiszen a környék számos izgalmas lehetőséget kínált.

Programok:

  • Sétát tettünk a faluban: meglátogattuk a zawadai történelmi templomot (Sanktuarium w Zawadzie)
  • Felkerestük a Pustków Osiedle környékén létesített kényszermunkatábort
  • Kiránduláson vettünk részt Stobiernában, meglátogattuk  „Osada Słowiańska” skanzent
  • Megtekintettünk az Ökologiai Oktatási Központban található rovarparkot.
  • Egész napos kirándulás keretében Krakkóban jártunk, a Szent Péter és Pál Templom, Főtér, Posztócsarnok, Flórián Kapu megtekintése szerepelt a programjaink között.
  • Kirándulást tettünk Latoszyn-Zdrój-ba, ami egy helyi üdülőhely. Itt végig sétálunk egy túrista- és tanösvényen, megkóstoltuk a „Pompas” helységben fellelhető természetes ásványvízet.
  • Egy délután pedig felkerestük Pustkowban az uszodát is.

Pénteken részt vettünk az iskola pedagógusnapi ünnepségén, ahol nagy szeretettel fogadták a magyar vendégeket. Az iskola tanulói meglepetéssel is készültek, megtanultak egy magyar dalt, melyet a pedagógusnapi műsor részeként énekeltek el nekünk. Szerveztek számunkra grillpartyt, a gyerekeknek közös sportdélutánt, ahol az újszászi diákok lábtoll labda bemutatót tartottak.

A véletlenek szerencsés összeállásának köszönhetően 2022. 10. 16-án a Latoszyn-Zdrój-ban tett látogatásunk alkalmával a helyszínen forgatott a Debica TV, melynek mi is nyilatkoztunk.

A látogatás sikerét a boldog gyermekarcok mellett az az elhatározás is bizonyítja, hogy a lengyel fél 2023 nyarán viszontlátogatást kíván tenni nálunk, Újszászon. Szeretettel látnánk mi is őket.

Ezúton is hálásan köszönjük a Waclaw Felczak Alapítványnak ezt a lehetőséget. Reméljük, hogy a jövőben is kapunk lehetőséget pályázat benyújtására, hiszen most „csak” 21 tanulót tudtunk elvinni a 350 főből. És hát mindenki nagyon szeretett volna jönni.

Köszönöm Eszes Melinda kolléganőnek a kiránduláson való részvételt és azt az erőt próbáló munkát, mellyel a 4 napon át tartó tolmácsolás járt.

Makainé Zérczi Zsuzsa
intézményvezető